2010. augusztus 29., vasárnap

Esélyes blogszünet

Úgy alakult, hogy péntekig nem kerülök gépközelbe, így Many-ra hárul minden teendő. Ezért valószínűleg kevesebb poszt fog következni, de majd meglátjátok.

Előre is mindenkinek kellemes hetet!

2010. augusztus 27., péntek

Majorette - BMW M1


Rájen cikkén felbuzdulva én is írok egy kicsit a BMW M1-ről.

De én az első verzióról említenék pár szót, amit a Majorette Turbo BMW néve dolgozott fel.
A majorette jó pontjait már ezerszer leírtuk többen is: fém alváz, rugózás + valami extra. Ebben az esetben az extra a nyitható ajtó ami, első generációról lévén szó fölfelé nyíló sirályszárnyat jelent. A pontosabb illeszkedés miatt(gondolom én) ezt műanyagból alakították ki mi ezen a modellen elütő színt kapott a kasznitól.

Az autó tökéletesen egyben van hátul az alvázból nyúlik ki a négy hatalmas kipufogó. A kerekek a hagyományos háromágú Majorette felnik. A beltér szépen kidolgozott nem telekormány(!), hanem egy négy küllős tisztességes kormány található benne, és kagylóülések. Az orr részletes az összes kopoltyúval kidomborítással és az elmaradhatatlan BMW jellel az orrán, ami az idők során kétszínűre kopott.



Egy kis kiegészítésként itt egy másik M1 is. Ez már nem Majorette nem is az első generáció, hanem egy Hot Wheels által feldolgozott verzió, aminek különlegessége, hogy színváltós. De nem úgy mint a mostaniak, hogy műanyag a kaszni. Ez full fém és így a festés vastagabb rétegben került föl, de még így is minden részlet szépen kivehető rajta. Sajnos őt sem kímélték az idők során de még a melegben örömmel vált narancsszínre...


A motorházat nagyon nehezen föl lehet nyitni, de a motor egyáltalán nincs részletesen kidolgozva.Talán emiatt nehéz fölnyitni....

2010. augusztus 26., csütörtök

Hot wheels - Dodge Challenger SRT8


Porsche már kivesézte a kocsit, így én csak a 2010-es verziót és recolorját fogom bemutatni....



Idén a Hot Wheels Performance szegmensbe került az autó, aminek jellegzetessége, hogy minden modell valamilyen márkanevet visel az oldalán.

A K & N nagy teljesítményű autókhoz gyárt sport lég-és-olajszűrőket. Így nem meglepő az sem, hogy a Nascarban is szerepelnek.

Két Challenger nagyon ízléses és gazdag tamponozást kapott. Az első verzió a fehér színű fekete motorházzal, amin az áll hogy 6.1 literes HEMI szíve van a bestiának. Mivel elég sok a tamponnyomat így a hibalehetőség is arányosan nő. Sajnos a légbeömlőknél nem elég szép a megoldás és így a fehér feliratok is nehezebben olvasható. Az oldalán is különböző szopnzorok sorakoznak köztük pl: Penzoil(olajok), Holley(befecskendezők olajpumpák), Bell(sisakok), Hot Wheels(kisautók :P) és még valami amit már nem tudok elolvasni.

A fekete már a króm peremű kerekek helyett narancs pereműeket kapott ugyanilyen színű szélvédőt is. Mivel ezen a motorház fekete színe nincs tamponozva jobban olvasható rajta az összes felirat...

Hátul mindkettő kapott lámpafestést és D O D G E feliratot is.


A fekete szürke alvázat kapott ami jó ötlet volt!



2010. augusztus 24., kedd

Felújítás: Matchbox - Iso Grifo


Many-vel először személyesen körülbelül egy évvel ezelőtt sikerült összefutnunk.Most a hétvégén majdnem napra pontosan megejtettük második találkánkat is. Ennek eredményeképpen az egymásnak összeszedett és felhalmozott autóakt megcseréltük. Én egy Idei Camaro T-hunt párt adtam neki és még ezen kívül még egy régebbi számomra förtelmesen ronda Camarot valamint egy Volkswagen SP2-t. Én visszakaptam tőle a Siku t2-t és két '70-es években készült Superfastot. Az egyik egy Citroën SM a másik pedig a poszt tárgya egy Iso Grifo.

Az eredeti modellért forduljatok az Autófíliához. Ők elég szépen leírják a típust és a poszt a képekkel így is elég hosszú lesz.

Térjünk vissza a felújítandó darabra. Hát szegényt eléggé megviselte az élet, ami azon is látszik, hogy mindkét A oszlop alul el volt törve és a tető meg is volt nyomva, mintha ráültek vagy rátenyereltek volna. Ezt sikeresen sikerült megoldani, de miközben a festéket vakartam le róla egy óvatlan mozdulattal a bal törött oszlop felül is engedett és már azon kaptam magam hogy csúszik le a mosdókagylóban ami nem volt bedugaszolva.Szerencsére még azelőtt megállt mielőtt örökre búcsút vehettem volna tőle, így biztonságba helyeztem.

A másik igen szembetűnő gondja az volt, hogy a tengelyek igencsak elgörbültek a 40 év alatt, vagy csak azalatt a pillanat alatt amikor a tető is más formát vett fel. Ezt két kis műszerészfogóval egyenesítettem, így már nem kanyarodik(annyira).

Végül bevittem a két tengelyt a szobába és elkezdtem az alvázzal és a kasznival foglalkozni.Megpróbáltam fémtisztítóval felpolírozni, de alumínium ötvözetről lévén szó nagyon hamar vissza is oxidálódott.Így végül annyit alakítottam rajta hogy a lökhárító alatt lefestettem kékkel, hogy karcsúbb legyen. A rendszámot ezüsttel festettem ki, majd ezután feketével megpróbáltam kihúzni a számokat,betűket. De végül inkább hasonlít valami japán feliratra, mint rendszámra.

A kaszni már kicsit több figyelmet igényelt. Alap volt egy teljes újrafestés, ami elsőre igen szépen sikerült. De körülbelül fél nappal később több helyen is egy kicsit meggyűrődött. Ezt nagyjából sikerül korrigálni. Az szökni próbáló A oszlop is visszakerült a helyére és sikerült eltüntetni a ragasztás nyomát is. A szín az eredetihez hasonlító korábban a Simcánál használt kék volt.De nem akartam úgy hagyni, mintha a gyári külsőre szeretnék törekedni, hanem próbáltam az eredetihez hasonló külsőt készíteni neki.Így kifestettem ezüsttel az ablakkereteket és feketével az oldalsó és motorházon lévő kopoltyúkat a hűtőrácsot és hátul a rendszám és a hátsó fényszóró körüli részt.

Nem lett tökéletes, de jobb lett mint volt. A beltéré s szélvédő teljesen jó állapotban maradt meg, így ezeket csak megsikáltam. Még a vonóhorog is érintetlen!

De beszéljenek most már a képek:
Ilyen állapotban hoztam haza:


És így sikerült felújítani:

2010. augusztus 23., hétfő

'49 Drag Merc (Mercury Pro Mod)

Ma az idei felhozatal egyik (szerintem) legérdekesebb tagját fogom bemutatni: a '49-es Drag Mercury-t...

Ez a modell kiváló custom alap. Nagyon sok átépítést láthatunk a neten, mégis Drag/Pro Mod/Pro Stock verziót nem igazán... Én konkrétan ezt az egyet találtam:


"A Pro Stock autókat nálunk Drag autókként ismerik. Általános jellemzésük a bivaly méretű motor, a megnyújtott kaszni, hátul óriási méretű kerék, ejtőernyő és a borulást megakadályozó hátsó kis méretű kerekek.." Andrew0807
Most pedig lássuk a modellt: 


Ha az 1:1-es nagytesóhoz viszonyítunk, látszik, hogy az arányokat igen jól eltalálták. A grafikában is van némi hasonlóság: az alapszín metállila, rajta lángminta, Forty-Niner felirat, valamint hátul egy halom szponzor-matrica. A kipufogó itt az első kerék mögött bukkan ki, 4 csővel. Természetesen műanyag, de igazán kaphatott volna egy kis krómot, így picit igénytelen.


Hátul a már említett szponzormatricák fogadnak, valamint egy gyönyörű hátsó szárny, melynek felső fele króm... Hátul 2 ejtőernyő látszik, valamint az alvázból kihajtható egy kitámasztó is, megjegyzem, nem két perces munka kirángatni onnan. Szintén szürke műanyag, akárcsak az alváz. (a képeken nincs kihajtva)


Elöl jellegzetes Mercury-lökös, full krómba öltöztetve (végre), a mocitetőn pedig egy átlátszó légbeömlő terpeszkedik, amin át beláthatunk a motortérbe.


A belső tér full króm, szürke bukócsövezéssel.


Összegzésként elmondhatom, hogy az egyik legjobban sikerült drag autója a HW-nak. Esélyes, hogy ez a modell lesz a HotWheels Club Hungary 2011-es klub-autója, mert sok customizálási lehetőség rejlik benne. Én is rögtön kettőt szereztem be, remélhetőleg hamarosan bemutathatom majd az ikertesóját is... :)

2010. augusztus 22., vasárnap

Hot Wheels - Customized VW Drag Truck






Volkswagen rajongók külön figyelmébe ajánlom a posztot!



Ezt a gépsárkányt egy indexes jótevőnek köszönhetem, aki igen baráti áron hozta nekem ezt a vasat. Ez nem más mint a VW Drag Truck, ami nem az első Drag a gyűjteményemben.
A kocsi a hot wheels Classics 2 szériájából származik, és Rájen már össze is foglalta az autó külsejét aki egy zöld verziót birtokol.Pontosabban a wikia megfogalmazása szerint "Spectraflame Anti-Freeze / Black.

"A tető choppolt, a hátsó kerekek óriásiak, de nem itt van az okosság, hanem a platón. Vagy a platóban. Az egész felhajtható a brutális méretű szárnynál fogva, és alatta ott van a motor. Vagy motorok, szemre kettőnek tűnik. A hátul kikandikáló vastag cső mondjuk inkább valamiféle hajtóműnek tűnik, mint kipufogónak, de szerintem ez ráánk van bízva, minek képzeljük, 10 év alattiak szerintem inkább sugárhajtóműnek... A gumik itt is kaptak körben fehér csíkot, és mint ahogy a Texas Drive ’Em esetében említettem, a többi Classics-hoz hasonlóan ez is full fém, van vagy fél kiló."

Az autó 2005-ben jelenik meg és később csak az itt említett Classics szériában válik nálunk is újra elérhetővé. És itt is 6 különböző színvariációban. Az enyém egy Piros / fekete kombinációjú festést visel magán...



Bocsánat a rózsaszín beütésért....


Mivel Rájen nem bontotta ki saját verzióját, én meg még tartom jó szokásom, hogy mindent kibontok meg tudom mutatni mi rejlik a felhajtható plató alatt.



Akármennyire is szerettem volna nem sikerül élesebb képet készítenem a beltérről, de azért jól látszik a két hatalmas motor ami egy nagy kipufogóban egyesül...


Ez a VW egy "trió" második tagja, ugyanis még létezik egy Van és egy 21 ablakos verzió is.
Utóbbit könnyebb beszerezni, bár egyik sincs felénk. A van általában egy kisebb vagyonként cserél gazdát....

2010. augusztus 16., hétfő

Custom Majorette Simca 1100 - Update


Ezt az autót az elmúlt két napban csináltam. Eredetileg ez(is) egy szépen restaurált darab akart lenni, de valahogy nem akart összejönni. Így pár változtatás után eljutottam idáig.

Sztori:
A képekből kiderül, hogy az egész autót részekre van bontva, olyan formában mint ahogy a valóságban is van. Ajtók, első sárvédők, motorház, csomagtartó. A kocsi alapszíne a kék, és ezért ezt meg is maradt rajta elég sok helyen. De az idők során szenvedett néhány "balesetet", ami azzal járt hogy elvesztette a a jobb első sárvédőt és a jobb első ajtót (akár egyszer a Trabantunk),
ezt sikerült a tulajnak megoldania azzal, hogy kilátogatott az autóbontóhoz és szerzett hozzá pár új darabot.Ha már ott volt egy régebbi balesetet is orvosolt egy hátsó csomagtartóval. A szerencse viszont nem állt mellé és pár évvel később egy újabb baleset folytán elvesztette a bal első sárvédőt és a motorházat. Így kénytelen volt újra kicsattogni a bontóba, de már narancsot azóta bezúzták. Így egy fehérrel kellet beérnie. Végül az autó kiöregedett és a tulaj egy új darabot szerzett be mellé. De szerette az öreg simcát így a tanyán folytatja életét és egy pajtában tartja. Ami elég jól meg is látszik rajta.Szépen el kezdett rozsdásodni.

Hogyan készült:
A kocsin először lefestettem fehérre a motorházat majd utána kékkel a kocsi többi "fix" részét.
Ezután naranccsal lefestettem a csomagtartót és a jobb első ajtót és sárvédőt. Utána jött a bal első sárvédő. Nem akartam hogy nagyon leamortizáltnak tűnjön így a többi részt az eredeti kékkel festettem le. A rozsdás mintát úgy alkottam meg hogy egy nagyon kevés narancs festéket fölvittem fültisztítóra és jól elkentem a kasznin. A végén szerintem egész élethű lett.


Pár kép a régebbi verziókból:

Eredetileg így meg akartam ültetni, de többen azt mondták nem illene a kocsihoz...


És végül...

2010. augusztus 14., szombat

Matchbox - Ford F-150 SVT Raptor 2010



A harmadik gép abból a hatból amit még előző szombaton lőttem, és a többiek még nem mutattak be. Ez nem más mint a Ford F-150 Raptor

Egy kis technikai:
A hagyományos F-150 gyártósorán készülő SVT Raptor-t jelenleg még a 320 lóerős, 5.4 literes Triton V8-as, háromszelepes motorral szerelik, de idén tavasztól már rendelhető hozzá a vadonatúj, minden eddiginél erősebb, 6.2 literes, 411 lóerős Boss V8-as motor is, amellyel a piac legerősebb sorozatgyártású pickup-ja lesz. Mark Grueber, a Ford F-150 marketing menedzsere az újdonság bejelentésekor elárulta, hogy az SVT Raptor 6.2 - köszönhetően a motor 588 Nm nyomatékának - 7 másodperc körül gyorsul 100-ra!

Matchbox léptékben.
Idén jelenik meg először a Matchboxnál az Amerikában MB-85 -ként Európában pedig mint MB-54. A kocsi teljesen rendben van, bár terepjáróról lévén szó, megoldhatták volna a rugózást mint például a Jungel Crawlernél. A kerékjárati ív itt is úgy van kialakítva mint az L200 Tritonnál, ami egy nagyon jó megoldás. A platón egy pótkerék van, ami ugyanolyan formájú és méretű mint amit a ragadozó visel. A beltérnél a műszerfal elég kidolgozott a kormány sem telekormány, bár nagyon sokat nem tér el tőle. Így kellett volna megcsinálni az előbb említett L200-at is. A motorházon lévő kopoltyúkat a szélvédő műanyagából képezték ki, ami sokkal jobb mintha a szürke belteret használták volna erre. A fényezés is a bemutató modellére hajaz amit a z oldalán lévő minta csak erősít. A Ford állítása szerint a fekete szín után ez a "tuxedo" narancs szín e a legnépszerűbb a palettán. Amit én hibának vennék, hogy az orra sokkal laposabb, mint az eredeti modellnek, emiatt a részletek elvesznek és nem is annyira agresszív a kinézete. Kapott vonóhorgot is bár nem tudom mennyire lehet majd használt venni, mert elég kicsire sikerült.

Na akkor képekben:





Itt meg egy kis videó a gépről....

2010. augusztus 12., csütörtök

Hot wheels - '10 Pro Stock Camaro

Folytatom a szombati beszerzések sorát. Ezúttal is Hot Wheels lesz a bemutatott darab.

Ez nem más mint a Pro Stock Camaro....


A Pro Stock autókat nálunk Drag autókként ismerik. Általános jellemzésük a bivaly méretű motor, a megnyújtott kaszni, hátul óriási méretű kerék, ejtőernyő és a borulást megakadályozó hátsó kis méretű kerekek..

A HW a 2010-ben megjelent Camarot vette alapul ehhez a modellhez. Sokszor előfordul, hogy az eredeti kocsit már nem is lehet felismerni, de ennél ez nem jellemző. Az autót Jun Imai tervezte, ami meg is van jelenítve az orrán és az oldalán is, bár ott már kissé grafftysebb. A lángminta miniatűr HW logókből van összerakva. Az orrán egy hatalmas légbeömlő található, amire szükség is van egy ekkora motornál. A beltérbe nagyon nem lehet belelátni, de egész részletesre sikerült. A bukókeret a hátsó szélvédőnél jól kivehető, bár itt is a mostanában megszokott telekormány van jelen. Az orr részletesen kidolgozott, akár egy utcai autó is lehetne. Hátul is megvan minden ami csak kellhet. A fényszórók nincsenek kifestve, de kapunk egy ejtőernyőt és kitámasztót és természetesen hatalmas légterelőt. Szerencsére itt teljesen reális a hátsó bazi nagy kerék,bár lehetne kevésbé peres is. Idén megpróbálom a teljes új generációs Camaro sort összeszedni, ami nem lesz igazán nehéz.

Na de lássuk a képeket:

2010. augusztus 11., szerda

Elindult...

Elindítottuk a Custom Magazinunkat...

Elsőként 2 hazai építést mutatunk be egy cikkben: egy LEGO, és egy HW customot... Fogyasszátok egészséggel! :)

2010. augusztus 10., kedd

VW Rat Project

Ma lemarattam az aszfaltvasaló patkányom, majd alapos csiszolás vette kezdetét...




Annyira tetszett az eredmény, hogy valószínűleg nem kap fényezés, hanem a csupasz fémre kap egy kis rozsdát... :)

2010. augusztus 9., hétfő

Hot wheels - Ferrari 599xx




Kezdetnek egy gigaméretű kép...




Mostanában előfordulhat, hogy minden nap tudunk posztot írni, mert mindketten jól megszedtük magunkat kisautókkal.Szombaton 6 darab gépet szereztem be. Elsőként a legjobban tetsző darabot tárom elétek ez nem más mint a Ferrari 599xx.

Hogy miért is különleges? Hát ezért:

A Ferrari 599xx április 21-én 6 perc 58,16 másodperc alatt teljesített a Nordschleife 20,8 kilométeres aszfaltcsíkját. Ha utcai autó lenne, akkor ezzel az eredményével felférne a dobogóra a Radical SR8LM (6:48) és a Radical SR8 (6:55) mögé, de sajnos a csúcs-Ferrari csak versenypályás használatra alkalmas, rendszámot nem kaphat, így nem ildomos ezekkel a gépekkel összevetni.Ez az eredmény egyébként közel fél perccel jobb a Ferrari Enzo idejénél, és 42 másodperccel jobb a Bugatti Veyronénál.

Igazából azóta megdöntötték, de ez a lényegen nem változtat. Csodás gép...
Itt meg is tekinthető a kör.

A
Hot Wheels idén mintázta meg először és a Speed machines sorozatban debütált, ami idén a Ferrari racer szériát váltotta le. Több olyan gép is van ezek között, amit majd be akarok szerválni bár egy normál bolti hot wheels kétszeresébe kerül. Így lehet hogy majd valami akció keretében jönnek haza velem..

Kidolgozottság:

Hát erre panasz nem lehet. Minden apró részlet kifestve a tampo nincs elcsúszva rajta az ajtó mögötti beömlő is kifestve a tanksapka két színnel is. És az arányok is stimmelnek. Talán itt is a hw már-már "védjegyévé" vált nagyobb méretű hátsó kerék róható fel nekik, de ennél a modellnél engem egyáltalán nem zavar. Amit még el tudnék rajta képzelni a feketével kiemelt hátsó lámpa, ami az eredetin is sötét színű. Összességében a sorozat egyik legszebb darabja és méltó helye van a gyűjteményemben. Majd az utcai tesóját is beszerzem a sorozatból.

Na akkor képek:

Ferrari 599xx...

Panasz nem lehet rá...
Talán a hátsó fekete lámpafestés...

A végére egy újabb bónuszkép...