2011. január 30., vasárnap

Custom - Norev Golf Mk1

A hét végére ismét sikerült összehoznom egy customot. Még mindig a Hoodride stílus berkeiben haladok. De már lényegesen kevesebb rozsdát kapott és csak célirányosan. Az alapot Tommitól kaptam, akinek említettem, hogy jó lenne már összedobni egy 1-es Golfot is. Készségesen felajánlotta szerény kis lepukkant Norevjét a célra. Ezer köszönet érte!

Szokásomhoz híven elfelejtettem lefotózni milyen volt, így ez ismét kimarad. Legyen annyi elég, hogy kék volt és nagyon kopott. Ráadásul kerekei sem voltak. Se kormány. Az azóta sincs.

Sokat nem tudok róla mondani. Terepzöld színt kapott fényes lakkal, a motorház pedig a szokásos rozsda imitációt. A részletekre itt is figyeltem. Külön színt kapott a lökhárító, a hűtőrács, az index, a rendszám és a lámpák. Ugyanez van hátul is. A kerekek Mesh stílusúak. Így a kerékagy piros és a küllők sárgák. A folyamatról elég sok kép készült. Íme:


Ami nagy gondot okozott az az ültetés. Mivel ennek is fix tengelytartója van nem lehet olyan könnyen ültetni, mint például egy Majorette-t. Nem kis fejtörést okozott, de végül pont egy Majorette szolgáltatta a megoldást. Az alvázon volt pár pöcök ami alá bevágtam és így kampóssá váltak. Ez alá már csak be kellet fűzni a rugót.

A többi kép elérhető itt.

2011. január 29., szombat

2011 Hot Wheels poster

A várakozásnak vége. Már elérhető a 2011-es poszter sokak örömére. Lesz miből csemegézni. Még nem valami nagy de már élvezhető minőségű!

Nagy méretért klikk ide.

A T-huntokról külön nagy kép!Forrás: http://t-hunted.blogspot.com

Ugyaninnen már több kép is elérhető hasonló minőségben. Sőt 1-2 extra méretben is.
Link 1
Link 2


Matchbox 2010 Holden SSV UTE

A Holden idei üdvöskéjéről magyar nyelvű oldalon nem nagyon lehet találni infót. De a gyártó történelmét Rájen igen szépen összefoglalta. A tavalyi év vége igen erősre sikeredett a Matchboxnál. A legjobb újdonságok az utolsó hullámba lettek besűrítve. A Caterham mellett ezt a modellt vártam legjobban. Szerencsére nem kellett benne csalódnom. Minden jóval el van látva.

SSV UTE. A látvány magáért beszél. Gazdagon tamponozott az orrész. Nincs elcsúszva semmi és minden olvasható. Az oroszlán is teljesen jól kivehető rajta.

A ködlámpa és a hűtőrács alsó része az alváz műanyagából van fölhozva.

Hátul is szépen kivitelezett a rendszer. Az egyetlen gond talán, hogy a fényszóró nincs oldalra kivezetve. Valószínűleg a szerszám nem tud nagyobb íven tamponozni. Az SS felirat a plató jobb oldalán eléggé nehezen olvasható ki. Pláne ezen a képen. De a rendszámmal már nincs ilyen gond. A jele viszont itt csak egy ezüst pötty. De akkor is ki van festve! A plató is részletes. Bár nem valami mély. Az eredetin azért jobban kihasználható.

Nem valami jól sikerült a beltér fotózása, de higgyétek el nem lehet belekötni. A kormány rendben az ülések szintúgy és az ajtó is kapott kárpitozást, rajta a könyöktámasszal és a hangszóróval. Még a légkondi nyílások is megvannak!

2010 egyik legszebb darabja!

2011. január 23., vasárnap

Custom Maisto Porshce 356

Ezzel a poszttal még adós vagyok az előző hét végéről, csak akkor nem volt rá időm, hogy megírjam. A cikket Porschénak ajánlom!

Különösebb újdonságot nem tudok mondani. Ugyanakkor készítettem el ezt is, amikor a Majorette Bogarat. Eleinte nem voltam úgy elragadtatva tőle, de miután a végén átfestettem a kerekét és megkapta a matt lakk réteget és egyéb kis apróságokat, máris nagyon megszerettem. Tovább nem is szaporítom a szót. Jöjjenek a képek!

Külön kép nincs, mert eredetileg a kettő együtt szerettem volna bemutatni.


Még lakkozatlanul, fényes felületekkel. Ennél egyébként külön kevertem ki rozsdaszínt.És végül készen, a szabadban:

Egy ideig valószínűleg most szünet jön Custom téren. Viszont az új modellekből nincsen hiány.

2011. január 22., szombat

Matchbox 2011- Lancer Evo X Police - 2010

Végre hozzánk is megérkeztek az első 2011-es darabok. Olyan nagy késésben nincsenek, hiszen a hivatalos oldalakon is csak két hete jelentek meg a képek. Ráadásul Amerikában még nem is nagyon bukkantak föl. Így az első között közölhetek képeket az idén megjelenő első újdonságról.


Ez a Mitsubishi Lancer Evo X Police. Mivel ez van ráírva az aljára így nagy eséllyel csak rendőrként bukkan fel a sorozatokban. Az is kérdéses, hogy lesz-e valamilyen recolorja.



Amikor először megláttam róla a képet kicsit féltem attól, hogy túl nagy lesz a hasonlóság a Hot Wheels féle verzióval. Ezt csak fokozta az amikor a HW-t vizsgálva úgy tűnt, hogy az orr maszkja teljesen megegyezik. De amikor hazaértem minden kételkedésem eloszlott. Számos kisebb-nagyobb eltérés van a két modell között! Az egyik az, hogy a HW nagyobb egy számmal. A beltér is teljesen más. Bár az Mb-nek is úgy a kormánya, mint az l200-nak, de sokkal jobban kidolgozott. És helyesen a jobb oldalon van!

A többi eltérést is szépen végigvezetem:

Kezdjük az orrával. Az előbb írtam, hogy itt a legnagyobb a hasonlóság. A méretbeli eltérés csak annyi, hogy a Hw Evo-nak 1mm-rel magasabb a hűtőmaszkja. A rácsozásának a mintája is eltér. A rendőrnek részletgazdagabb szerszámmal készült. Ráadásul itt már nem a szélvédő műanyagából van kialakítva a fényszóró. Valószínűleg, hogy csökkentsék a másolás gyanúját.


A motorházon is van egy kis eltérés. Bár ezt mindkettőnél példásan megoldották. Az Matchbox itt is továbbment egy lépéssel. Még az ablaktisztító folyadék nyílását is megcsinálták rajta. Természetesen a tükrök is megvannak!


Szépen haladjunk hátrafelé. A tetőn ugye lényeges eltérés a fényhíd, ami szerintem hibátlan!. A Dodge Chargerekre is ilyen kellett volna! Itt is kapunk egy plusz kis részletet. Az antenna személyében. Az egyik leglényegesebb eltérés is itt mutatkozik meg. Ez pedig a B oszlop kialakítása. A HW a fém öntvényből, míg a Matchbox itt a szélvédőből alakította ki, akárcsak az Impreza rendőrnél. A kerék itt mindkettőnél tökéletes!


Végül a hátulja. Itt a tamponozás elég puritán. Bár a Hot Wheelsnek is csak azért, mert speciális sorozatban van. Sajnos a képen nem látszik, de az alváz kipufogó része itt mindkettőnél teljesen ugyan olyan, csak a méretkülönbség látható. De a kis extrát itt is a Matchbox lövi el. Ugyanis itt még fényvisszaverő prizmák is láthatóak.

Összességében az autó nagyon dög!. A tamponozás, a fényhíd, a kerék és a kocsi arányai tökéletes összhangban vannak.

Remélem a többi újdonság is ilyen mértékű kidolgozást kap!

2011. január 15., szombat

Majorette VW 1302

Anno amikor a Simca átalakítását csináltam, akkor merült fel bennem az ötlet, hogy a bogaramat is átalakítom. Nem volt különösebben rossz állapotban, csak nem állt neki jól a lila szín. Az átalakítás előtt megint elkövettem a szokásos hibámat. Elfelejtettem lefotózni az eredeti állapotát. Azért akad róla kép, ha nem is olyan jó.


Miután újra volt a háznál kromofág a lemaratás pár másodperc alatt meg is történt. Egyetlen gond "kromó"-val, hogy az eltakarításának az ideje többszöröse, mint a maratásé. Cserébe nagyszerű munkát végez. Az eredeti tervem az volt vele, hogy semmilyen fényezést nem kap, hanem csak rozsdaimitációt. Akármennyire is szerettem volna, imitálni a rozsdát, csak nem jött össze. Inkább arra emlékeztetett, mintha valaki... khm.. a WC-be mártogatta volna.



Így reggel elkezdtem újra előröl mindent és inkább fényezett alapra imitálok rozsdát. Valamiért ez könnyebben megy. Az alap itt is a Trabantnál használt matt fekete volt. Miután megszáradt polírpapírral kicsit megdolgoztam , hogy kopottas legyen, majd narancssárga és barna pamacsolással rozsdát imitáltam. Ezután matt lakkal lekentem. A száradás után kifestettem a hátsó lámpákat és az első irányjelzőket. Az első fényszórókat nem kellett, mert alapból külön álló és fémszínű. Ennek befejeztével neki álltam a beltérnek. Ennek az az érdekessége, hogy a csomagtartó is ki van rajta dolgozva. Ez azért meglepő, mert nem lehet felnyitni a csomagtartót. Utána néztem, és volt régen olyan aminek fel lehetett nyitni. A beltér eredetileg fehér volt. Ebből csak a kormányt hagytam meg így.A műszerfalat és a padló matt feketével festettem le. Az ülések két színből, sárgából és homokszínből vannak kialakítva. Ezt a színt használtam a kaszni belső oldalánál is, mivel elég jól be lehet látni a napfénytetőnek köszönhetően.



A szélvédő jó állapotban volt, így ehhez nem is nyúltam hozzá. Az utolsó lépés az alváz volt. A lökhárítókat szintén naranccsal és barnával öregítettem. A kerekeknél lévő bütyköket lecsiszoltam, hogy meg tudjam ültetni az egészet. Végül a kerekek jöttek. Itt csak a belső részt festettem szintén matt feketével.
Hát ennyi lenne. Szerintem elég jól vissza adja a Hoodride stílust.