2011. március 26., szombat

Hoodride Fastback

Bár eredetileg egy már késznek számító modellt akartam bemutatni, annak a lakkozásával még mindig várni kell, így egy este alatt összehozott customot mutatok be. Most egy jól ismert kisautógyártó jól ismert márkájának jól ismert modelljét. Nem mellesleg szívemnek egyik legkedvesebb modellje a késői '60-as évek Matchboxaiból. Legismertebb nevén az 1600-as fauvé, azaz a 1965-ös Volkswagen 1600 TL. Mint az tegnap is említette már custom formájában is szerepelt itt, csak külső embertől. Most én is kezelésbe vettem egyet, ami a nagy felújítandó pakkból érkezett. Gondolom nem meglepő a Hoodride stílus, hiszen nagy kedvencem. Emellett egy gyári verzió már van belőle. Igaz az már nem a vékony kerekű Superfastok közé tartozik. Most sem készítettem sok lépet róla, mert szinte pillanatok teltek el az ötlet kigondolása és megvalósítása között. Ez a pillanat körülbelül másfél órát jelent, ami az átalakításoknál tényleg annak számít. A tegnap bemutatott képen kívül többet nem készítettem, de azon is jól látszik,hogy milyen állapotban volt.

A kép magáért beszél, de a jó oldala, hogy egy ködlámpa sem hiányzik róla.

A festéshez kicsit hígabb festéket használtam, de még így is nagyon szépen fed. És a peremeknél kis könnyebb dolgom volt. A fekete-fehér részek elkészítése után föltettem száradni.

A vékony réteg és a matt festéknek köszönhetően ez már gyorsan ment. Innen már a rozsdázás maradt hátra plusz az egyéb kiegészítő festések a fényszórókra.

A fiatalabb verzióval is lefotóztam:
Fiatalabb de szerkezetileg jobb állapotú a vékony kerekű.
Ezt sikerült abból a nagy adagból elsőre összehozni. Remélem a többi is ilyen gördülékenyen megy majd. Egyébként az ötletadó autóról itt találtok képet.

2011. március 25., péntek

A következő hetek tartalmából...

Már több mint 2 hete annak, hogy utoljára posztot írok itt. Ennek leginkább az időhiány az oka. Alapanyagból nincs hiány és hogy ezt bizonyítsam, íme pár felújításra váró darab. Van olyan ami siralmas állapotban van.

A legrosszabb állapotban ez a Jag van.

A gyártó a Impy / Lone Star. Vagy 5 festék van rajta. Ebből kis nyomozás után kiderítettem, hogy a kék az eredeti. A kerekek tengelye olyan rohadtak voltak, hogy eltörtek.De cserébe mindene nyílik. Kevés olyan mai kisautógyártó van, aki még ilyeneket készít.

Hogy az ismertebb márkáknál maradjunk egy szintén strapás állapotú Alfa SZ is érkezett.


Valamint egy jól ismert modell. Gondolom senkinek sem kell bemutatni a VW 1600Tl-t. Főleg, hogy már szerepelt is itt szintén egy felújítás alanyaként. Csak az nem az én kezemből került ki.


Az utolsó pedig egy érdekesség. A Zylmex egy kínai gyártó akinek néha nagyon jó dolgok kerülnek ki a kezéből. Ez is egy ilyen. A U. S. Mail truck. A két oldalsó ajtó mozgatható. Valamint a hátsó ajtó elrejthető a tetőben.

Amint megláttam egyből megszerettem. Egy nagyon faja kis játék. Ez is sorra kerül az elkövetkezendő hetekben.

Végül pedig egy Hot Wheels is befutott még a fullfém korszakból. Ez pedig a Greyhound bus.


Az alapanyagot unokatesómnak köszönhetem, aki rendszeresen járja az ausztriai bolhapiacot.
Cserébe három modellt neki is készítek.

Ferrari 308
Pontiac GTO
Iso Grifo

A pontos sorrendet még nem tudom, de mindent szépen kiposztolok. Remélem mindenki megleli az örömét egy-egy felújításban.

2011. március 6., vasárnap

Fedőneve: Narancshéj





Jó ideje volt itt az utolsó bejegyzés, ami annak is "köszönhető", hogy egy hétig az ágyat nyomtam. Az élet nem állt meg és miután jobban lettem már el is kezdtem tervezni a következő projectet. Furcsa véletlen, hogy az alap beszerzése előtt posztolt ki Rájen egy speciális verzióját. Ez pedig a Hot Wheels féle Dodge Dart.

(Fotók: Tommi)

Bár nem e miatt indult meg az agyam. Ugyanis van egy kis filmes vonása is. A "Rém rendes családban" Al Bundynak egy ilyen kocsija volt. Bár az évszám nem pontos a modell azért stimmel. Ezt említettem Tomminak is és ő említette, hogy van egy bolhapiacról származó Mainline verziója, amit szívesen odaad nekem. Nem ez az első custom alap amit tőle kapok. Gondolok itt a Norev Golfra. Most Pénteken át is vettem tőle és már kezdett összeállni a dolog a fejemben. Ám mint mindig, most is történt egy kis hiba. Ugyanis eredetileg egy jóféle zöldet szerettem volna. Ám a kikeverés után a festék darabos lett és nem kis szitkozódás után töröltem a tervet. Így lett narancs színű, ami igazából jó is, mert a szélvédő is narancs színű. A narancsot két rétegben vittem fel rá. Az első réteget ecsettel, ami nem fedett olyan szépen, de már jó tapadást biztosított a következő rétegnek. Ezt már fogpiszkálóval vittem föl ami azért jó, mert könnyen és szépen el lehet teríteni vele a festéket. Itt még oldalt csak az első réteg van, míg felül már a második, végleges mennyiség.


Hátulra egy kis pluszként festettem egy fekete csíkot. A maszkolás jól sikerült aminek így éjfél körül nagyon örültem. Tervben volt egy kerékcsere is. Ezt egy régen megvett eléggé lelakott Ford Thunderbolt T-hunt volt. Tudom nem illik ilyet csinálni, de volt egy hibátlan verzióm ez meg eléggé játszott állapotban volt. A kerék is speciális festést kapott. Fekete lett narancs peremmel. Ezzel nagyon jó lett az összhatás.

(A háttérben már második réteggel festett az oldala is)

Viszont ez a kerék szélesebb tengelyű és egy kicsit nagyobb is. Emiatt az alvázat kicsit alakítani kellett hozzá. Megemeltem a hasmagasságot. és kicsit a tengely hosszából is lekaptam. Ezen kívül a lökhárítókat is lefestettem feketével, mert látszott rajtuk az a 5 év.


Így már csak a szélvédő maradt hátra, amit kicsit fel kellett polírozni, mert volt egy matt folt rajta. Ez már könnyedén megoldható volt és csak az összeszerelés maradt. A szegecsek a helyén tartják az alvázat így ezt már ragasztanom kell. Bár erre most nem volt időm, de jövő héten kifestem a hátsó fényszórókat és lelakkozom az egészet.

Jövő héten pótolom a hiányzó képeket. Mindenkinek Jó hetet Kívánok!

Update: Ezzel a képpel még tartoztam a nagyérdeműnek.


Plusz lefotóztam külön a belterét, ugyanis szerintem példás minőségű.



Kivéve a hátsó üléseket...