2011. április 3., vasárnap

Matchbox RW Miura - Revisited


Ez a modell egy hosszú tusakodás eredménye. Már egy ideje kész volt, de a lakkozást csak most kapta meg. Tulajdonképpen egy régen beszerzett darab újrafestése colt, mert egyszer pár éve már lefestettem. Most már egy kicsit részletesebben megcsináltam.

Fénykorában (fotó:Areh)

A modellt anno Zsolt_T3-tól cseréltem. Elég ramaty állapotban volt. Zsolti is már átfestette egyszer, csak az volt a gond, hogy a festék ragadós volt így mindenféle kosz megmaradt benne.


Ilyen volt már egyszer lefestve (Fotók: Zsolt_T3)

A képen jól látszik, hogy a hátsó szélvédő a lamella mintával sajnos hiányzik. Viszont a szerencsének köszönhetően abban a roncsautó pakkban, amit Zsoltinak adtam volt egy BMW M1 is. Ez szintén roncs volt, így nem sajnáltam szétszedni. Az utolsó darabok végül Porsche Unikornisára kerültek, így semmi nem ment kárba. De a BMW szélesebb így a széléből le kellett kapnom, hogy passzoljon. Végül azt kell mondjam passzentos lett. De haladjunk lépésenként.

Természetesen itt is a festékmaratás az első. Azt hisze itt acetont használtam, de mára áttértem a kromofágra. Sokkal alaposabb és gyorsabb is!

Ez volt az első maratás két éve még acetonnal.

Ezután piros színt kapott és a részleteket is kifestettem. Nagyjából. Itt a részletek a fényszóró körüli és a motorházon lévő lamellákat jelentette. Valamint az ajtónál lévő részek. Egy eredeti fotó alapján ez fekete lett. Ezen kívül még belülre került egy kis fekete. Ez volt két éve.
Akkor idáig jutottam és föl is tettem a polcra.

Azonban pár hete el kezdett mozgolódni az agyam, hogy kéne valami új porject. Mivel ez pont a fejem fölött volt egy fél órás elmélkedés után levettem és szétkaptam és szépen újra nekiálltam. Azonban már több részletre is fordítottam figyelmet. Kezdve az alvázzal, ami a 40 év alatt szépen beoxidálódott. Viszont egy-két garnitúra polírkorong és egy kis szitkozódás után nagyjából fél óra alatt sikerült kipofozni. Itt figyeltem arra, hogy be tudjam mutatni milyen volt és milyen lett.Negyven év ráncai.

Fél óra alatt eltűntek.

Ez azonban csak a feladatok kis része volt. Azt az előbb el felejtettem említeni ,hogy az egyik A oszlop ki volt a törve a másik meg meg volt repedve. Volt itthon pillanatragasztó ami ilyen kis felületen is szerencsére elég erős. A festék meg a többi eltüntette. A szerkezeti problémák után jöhetett a kozmetika. Ennél a modellnél mindig csak kis részeket festettem le, hogyha valamit elrontok ne kelljen mindent előröl kezdeni. Ezt is megörökítettem képekben:
Itt már egy két nagyobb részlet is meg lett jelenítve. Pont annyi mint, anno.

Viszont itt már tovább mentem. Hátul külön ki lett emelve a fényszóró és a kipufogó is valamint elöl a logó és az alvázból kialakított hűtőrács :


Ezután már csak a beltér újraalkotása maradt és a lakkozás. A beltér kétszínű lett. Mint a legtöbb átalakításomnál itt is vaj és fekete kombót használtam.

Innen már csak a lakkozás maradt hátra.Ezt ugyanúgy mint a festésnél részenként csináltam. Emiatt készült el csak mostanra. A végeredmény természetesen nem tökéletes, de legalább olyan állapotú mint egy pontkopásos eredeti. Ráadásul a Miura számomra a legszebb Lamborghini amit valaha csináltak.Remélem azért nektek is tetszik. Főleg, ha azt nézzük milyen állapotban volt. Lehet, hogy még egyszer megcsinálom újra. Addig is szépen visszakerül a polcra, ahonnan lekerült.

Ennyi mára. Folyamatban lévő átalakítások most is vannak, de azokra már csak a következő hetekben kerítek sort. Addig is kellemes maradék hétvégét kívánok!

1 megjegyzés: