2010. november 19., péntek

Hot Wheels Lamborghini Reventón Roadster


Alapvetően nem vagyok nagy Lambó-rajongó, de a Reventón ezen a tényen egy picit lendített. Szerintem a nagy nevű olasz cég legszebb műremeke.  A tervezők mertek nagyon álmodni, igen hangsúlyos vonalvezetéssel, amit kombináltak a már jól bevált formával. Az eredmény? Fenomenális.

Na, de mi a helyzet a HW verziónál?


Az autó arányai nagyon jól el lettek találva. A kerekek egyforma nagyok (jippí), bár itt megjegyezném, hogy a hátsó kerekek picit jobban eltűnnek a kerékjáratokban, mint az elsők. A nagytestvéren jellegzetes felni van, nyilván a HW kerékkészletéből semmi sem hasonlított hozzá, de amit aláraktak, legalább passzol stílusban, esetleg lehetett volna ugyanolyan antracit-szürke, mint a kasztni.


Elöl is minden passzentos. A fényszórók tamponnyomást kaptak, és az orra felkerült (igaz, elcsúszva) a Lamborghini logó is.


Egy kép erejéig még visszatérnék a kerekekre. Elöl nagyon kint ülnek, hátul meg eltűnnek.


A hátsó traktus is szépen ki lett dolgozva, eszméletlen formákkal találkozunk A led-es hátsó fényszórók is jól néznek ki, igaz, elég hanyagul festették ki őket.

A plexi alatt pedig a motor bújik meg, amelyet persze nem látunk. Az szélvédők jó alaposan be lettek sötétítve.


 A belső teret külön kiemelném, mert nagyon szépen ki lett dolgozva. Ez persze érthető is, hiszen nyitott tetős autóról van szó, valószínűleg ezért is több figyelmet fordítottak erre a területre.


1 megjegyzés: