2010. november 13., szombat

Képes Mustang történelem - (korrekció)


Sam. Joe. segítségével korrigáltam a cikk hibáit. Ezúton is köszönöm neki. A kommentekben láthatjátok hol hibáztam.

Már régóta gondolkodtam azon, hogy felvonultatom a Mustang gyűjteményem darabjait, csak nem tudtam hogyan. Így arra gondoltam, hogy inkább csak képek lesznek 1-2 soros magyarázattal. Még egyáltalán nem teljes a sor, de már látom a végét!

Szerencsére elég nagy skálán foglalkoznak a modellautó gyártó cégek ezzel a legendás modellel. Bár a legelső koncepció verzió csak idén látott napvilágot a Hot Wheels megvalósításában.
A héten szerencsére a sárga recolor mellé az eredeti fehér is meglett.

1962-es Ford Mustang Concept.
Egyáltalán nem hasonlít a későbbi Mustangokra. De szerencsére rájöttek, hogy nem kell még egy Ford Thunderbird jellegű autó, hisz ez versenyt jelentett volna cégen belül.

62-es Mustang Concept és 62 T-bird. Nagy a hasonlóság.

Ez volt az első generáció. 1964-66 között különösebb változás nem történt a Mustang külsejét illetően. Három különböző verzió létezett belőle, amik a tető kialakításában tértek el egymástól. A Convertible a kabrió, a Hardtop, aminek szögletes teteje volt, a Fastback, ami már sportosan hátranyúlik a csomagtartóhoz.
65-ös Convertible és Hardtop
65-ös Fastback verziók Hot Wheels és Matchbox értelmezésben.

Az elkövetkezendő generációkban is ez a három verzió futott tovább.
1967-ben megtörtént az első ráncfelvarrás. Az orrot kicsit előrébb döntötték és a hátsó fényszórót megszélesítették. Ebből az ismertebb verziók a speciális felszereltségű GT500 és GT350 vált legendássá köszönhetően a 2000-ben forgatott Tolvajtempó c. filmnek.
A GT350-em Zylmex míg az 500-asok Hot Wheelsek.


Ebből a korból került ki az "új" Tolvajtempó Eleanorja.

A '68-as modellt mindkét cég feldolgozta. A Matchboxé nagyobb egy kicsivel, és érdekes, hogy ennek a hátsó kereke nagyobb mint az első, míg a Hot Wheelsnél nem. Az MB a 2006-os Superfast sorozatból, míg a HW a 2001-es Hippie Mobiles szériából került hozzám. Itt még nyitható a motorház, és az alváz is fém. Idén sajnos már egyik sem igaz. Emiatt nem is vettem meg... 1970-es verziónak a legtöbben a 302 Boss és a Mach 1 verzióját dolgozták fel.
A Hot Wheels a Matchbox és a Maisto is feldolgozta a 302-es Boss-t a maga felfogásában.
Vitathatatlanul a legszebb a Matchbox verzió, de erről már itt írtam. Illetve a Hot Wheels Mach I-ként jegyzi. A Matchbox mellett az IMSA-verzió van még meg. Az első generáció eddig tartott vagyis 1973-ig. 71-ből még egy "Funny Car" van, ami szintén Hot Wheels. Ezután a második generációval (1974- 1978) a Mustang már egy jóval kompaktabb jármű lett, nem annyira kirívó formával. Emiatt nincs is sok feldolgozás belőle. Csak a Tomica készítette el, illetve még ugyanezt koppintotta le a Yatming is. Valamint a Hot Wheels szintén Funny Car verzióban. Ebből még nincs sajnos, bár nagyon szeretnék egyet. Természetesen ez sem az olcsó tömegdarab kategóriába tartozik.
Yatming koppincs. Rájennek van egy szebb darab belőle. Ennek a szélvédője elég viseletes.
Hot Wheels Show Hoss II De jó lenne egy ilyen...

A harmadik generáció (1979-1993) igencsak jellegtelen lett. Szinte már egy európai Fordra emlékeztet. Ebből hiányzik még egy kabrió Majorette és egy Corgi/Hot Wheels verzió, aminek elöl két-két fényszórója van, mint az itteni Amercom-os rendőrnek.A negyedik generációt(1994-2003) szintén a "két nagy" dolgozta fel. A Hot Whelstől egy Hardtop és egy NASCAR Stocker van. A Matchboxól pedig egy üvegtetős darab. A kivitelezésük teljesen jó, de ettől még az eredeti autók nem tetszenek nekem.2004-ben viszont megérkezett az áttörés. Ugyanis újratervezték a Mustangot, és végre a régi tervekre is vetettek egy-két pillantást. Így a jellegzetesebb vonalak visszatértek.
Concept Mustang (2004). A Matchbox és a Hot Wheels is feldolgozta. Itt a Matchbox verzió látható.

2005-ben le is került az első sorozat gyártott modell a szalagról. A koncepcióhoz hűen a forma újra a régi hőskorra utal vissza. Szintén Hot Wheels bőrben.
Azóta is az ötödik generációba tartoznak a legyártott darabok. Bár itt is - mint régen majdnem minden évben - változtatnak rajta egy kicsit.

2007 Shelby Mustang GT500, Convertible és egy Custom verzió. 2010 Mustang és Shelby GT500.

Elértünk napjainkig. Azóta is folyamatosan változnak, és reméljük a modellautógyártó cégek is folytatják a feldolgozásokat...

7 megjegyzés:

  1. Élvezetes poszt volt, és jók a képek is. A JL/Greenlight vonal nagyon hiányzik nekem ebből a felvonulásból. Az előbbiből ugye vannak filmes Mustangok is...

    VálaszTörlés
  2. Szép kis felhozatal, van közte jó pár tetszetős darab, viszont a Show Hoss II szerintem borzalmas.
    Ha jól emlékszem az eredeti Eleanor egy 1973-as Mach I volt. Ez létezik 1/6x-es méretben?

    VálaszTörlés
  3. Szép kis Mustang gyűjtemény!Gratulálok!És tényleg jól sikerült a poszt!!!Bár én nem vagyok olyan nagy Mustang rajongó...azért az új KITT-ből bevállalnék egyet.Mert gondolom valamelyik gyártó piacra dobta.Nem?

    VálaszTörlés
  4. Nagyjából ötször töröltem ki eddig, amit írtam, mert nem akarok a lelkedbe mászni és a végére mindig túl erős lett a komment. Most hatodjára tán sikerül úgy megfogalmaznom a mondókámat, hogy lásd, hogy a jó szándék vezet, nem a trollkodás hajt.

    A blogon lévő fotók változatlanul kitűnőek, az átalakításaitokat rendszerint csodálom, szóval ez is remek, de ami az írott tartalmat illeti az rengeteg sebből vérzik. Nem tudom mire vélni! Nem használtok szövegszerkesztőt? (Az OpenOffice.org teljesen ingyenes és minden létező platformra rendelkezésre áll.) Iszonyú sok a gépelési hiba, a kis-nagybetűk és az írásjelek gyakran ötletszerűek, az idegen kifejezések szinte mind gépelési hibásak. (Funny car, Carroll Shelby, hogy csak ebből a postból vegyek példákat.) Könyörgöm, változtassatok ezen, mert ezzel az oda nem figyeléssel a saját munkátokat romboljátok.

    A Mustang a szívem csücske, így nem tudok elmenni az állításaid mellet sem.

    VálaszTörlés
  5. "Egyáltalán nem hasonlít a későbbi Mustangokra, hanem inkább a korra jellemző "future car" vonalat követi. Hát valljuk be, nem valószínű, hogy hosszú életű lett volna ez a forma...
    Ám szerencsére a Fordnak sikerült megszereznie Caroll Shelbyt, aki már az első generációhoz hasonló modellt hozott ki az "űrcirkálóból"."

    A prototípus azért nem hasonlít a későbbi Mustangokra, mert még időben kapcsoltak, hogy nincs szükség egy házon belüli konkurenciára a kétüléses Thunderbirdnek. Carroll Shelbynek a Mustang _kifejlesztéséhez_ semmi köze nincs az ég egy adta világon. Miután kész volt az első generációs Mustang, Lee Iacocca a FoMoCo akkori vezérigazgató helyettese és vezető mérnöke kérte fel Shelbyt arra, hogy segítsen a Mustang versenyváltozatának kifejlesztésében. Ha valaki most a Shelby Cobrára gondol, akkor nem jár rossz úton, a Shelby Mustangok sztorija megint valami nagyon hasonló.

    "Négy különböző verzió létezett belőle, ami a tető kialakításában tért el. A Convertible a kabrió, a Hardtop aminek szögletes teteje volt, a fastback ami már sportosan hátranyúlik a csomagtartóhoz, valamint a Wagon ami a kombi verziónak felelt meg. Ám ez már ritka mint a fehér holló."

    A _Ford_ _SOHA_ nem készített kombi Mustangot, tehát az a négy, az három. Az Intermeccanica nevű egyedi autókat építő cég készített két példányt a saját kombi elképzelésükből 1965-ben, de a Ford visszautasította a tervek felhasználását. A vicces a miért: Saját fejlesztőik dolgoztak a dolgon, nem akartak egy külsős cégnek fizetni. Nem sokkal ezután a FoMoCo leállította a saját fejlesztést is és kukázta a kombi Mustang ötletét. Ha ilyen autót látsz, akkor az egyedi építésű, a FoMoCo-nak semmi köze hozzá - persze azon túl, hogy az alapot adó autót ők gyártották.

    "Később már a Hardtop is kezdett eltűnni, így csak a kabrió és a Fastback maradt meg."
    Ez tévedés. Az első generáció mindhárom jól elkülönülő kivitelében, azaz 1964 és 1973 között végig megvolt mind a három kivitel.

    "1967-ben megtörtént az első ráncfelvarrás. Az orrot kicsit előrébb döntötték és a hátsó fényszórót megszélesítették. Ez lett a 1967 Gt500 és Gt350"
    Ööö... Mondjuk úgy, hogy tökre nem. Az 1964-1966 közti időszakban az G.T. (a Ford szótárában ez a gété a Gran - Touring) mint felszereltségi szint létezett. 1967-től a 390 köbhüvelykes, négyszelepes, V8-as motorral szerelt, 320 pacis mocit jelentette a G.T.

    "1968-ben egy kissé ívesebbek elttek a vonalak és visszakerültek a keskeny hátsó fényszórók."
    Komolyan, most... Szóval ezeket honnan veszed?

    "Az év elején megjelent a Mach I majd az év vége felé pedig a versenyre szánt 302 Boss"
    A kép ennél sokkal árnyaltabb. A Mach I is egy felszereltségi csomagot jelent, ami a nagy teljesítményű modellek sorában a G.T. és a valóban pályaversenygépek alapjának szánt - bár még mindig utcai autó - Boss 302 és 429 közé ékelődik be. A Boss 302-őt egyébként azért készítették, hogy teljesítsék a Trans Am versenysorozat követelményeit abban a tekintetben, hogy az ott induló autók alapjait adó járműveknek létezniük kell utcai változatban is. Mondjuk ez rengeteg versenysorozatnál hasonlóan van, akár pálya, akár rally sorozatokról beszélünk.

    "A negyedik generáció(1994-2003) már minden Mustang vonását elveszítette"
    Ez több mint erősen vitatható, ha akarom akkor ugyanez az előző kettőre is ráfogható.

    VálaszTörlés
  6. Igazából nagyon féltem ettől a poszttól. Én a Firefox helyesírás ellenőrzőjét szoktam használni, de ezek szerint közel sem jó. Sejtettem, hogy sok hiba lesz benne, de ere tényleg nem számítottam. Egyébként már régebben megbeszéltünk. Ezeken sosem sértődök meg...

    VálaszTörlés
  7. Sam.Joe: hétvégén javítom a cikket.

    VálaszTörlés