2010. november 20., szombat

A Hot Wheels Volkswagen dragjai...

Valamiért amikor a Hot Wheels megmintáz egy Volkswagent egy idő után aranyárban kezdik mérni. Jó példa erre a Hare Splitter a Sunagon vagy a Beach Bomb I és II.

Nincs ez másképp a most bemutatásra kerülő modellel sem, ami nem más, mint a Customized Volkswagen Drag Van. Közismertebb nevén A Dragbus! Korábban már bemutattam a kisöccsét, ami ennek a platós változata. Nem csak azért hívom öcsinek, mert az 8 évvel fiatalabb ennél, hanem ennek a súlya kétszer akkora. Kíváncsiságtól vezérelve lemértem az itthoni konyhai mérlegen. Míg a Drag Truck 7 ez 14 deka. Azaz kétszer akkora. Igazából ez nem is meglepő, hiszen a szélvédőn, a kerekeken és a bukókereten kívül minden fém rajta.



A modellt egy indexes kolléga tette fel az eladó modellek közé, ahol azonnal le is csaptam rá. Még az árát sem tudtam, de semmiképpen nem akartam kiengedni a kezeim közül. Egy ideig rezgett a léc, hogy miként fogom előteremteni rá a pénzt, de két Hot Wheels pakk árából megoldódott a probléma.
A pakk amiben érkezett 1998-ban jelent meg és a Custom Car Designer nevet viseli. Az autó mellé jár még egy PC CD aminek segítségével megtervezhetjük saját Hot Wheels autónkat. Valamint egy adag matricalap, amire ki lehet nyomtatni az adott mintát. Én nem fogom teleragasztgatni, mert így is nagyon szép a szürkésfehér gyöngyház fényezés.

A modell maga egy Volkswagen Transporter T1 teher verziója azaz egy Van. Mivel ez egy Drag verzió így nem róhatjuk föl hibaként azt, hogy hátul óriási kerekei vannak. A kaszni és az alváz csak az orrnál van rögzítve úgy, hogy föl lehessen nyitni és így bele láthatunk a belső részekbe. Sőt le is lehet szedni az egész kasznit, mert a rögzítés a szélvédő műanyagjából van megoldva akárcsak a 65-ös Fastback esetében. Az alvázon lévő motor külön darabból van aminek a szegecse alá van rögzítve a bukókeretes beltér. Ez különösebb kidolgozottságot nem kapott. A kormány telekormány az ülés kagyló formájú. Azért oldalt kidolgozták a felfüggesztés rugóit, aránylag nagy részletességgel. Biztos vannak itt olyanok akiknek nem tetszik az aránytalanságai miatt, de számomra ez az egyik legjelentősebb Hot Wheels.

Meztelenül a 65 Fastback társaságában.


Hárman párban.

Egyszer talán a 21 ablakos is meglesz, de addig is további szép estét!

2 megjegyzés:

  1. Somytomy: Ugyan olyan mint amiket az iskolai füzetre lehet ráragasztani, csak ez teljesen üres. Egyébként tudsz bármelyik papírboltban is venni. talán 20ft/lap.

    VálaszTörlés