2010. október 27., szerda

Hot Wheels - Audi TTS

Ezzel a poszttal szépen el kezdem sorra venni a börzés hétvégén beszerzett modelleket. Az első ez a Hot Wheels lesz, amit a Népligeti találkámkor szereztem be.
A mi Audink:

Az új TT 2006-ban mutatkozott be, akárcsak az előd, ez is kupé és roadster karosszériával készül. A gyártás is megmaradt Győrben, miközben a motorválaszték és az autó átalakult. A TT jóval nagyobb lett, ezáltal bent ülve a bunkerszerű érzés is javult egy kicsit. Továbbra is 2+2-es kupéról vagy kétszemélyes roadsterről beszélünk, de az autó hosszabb, szélesebb, miközben kicsit magasabb. A híres húszszelepes 1.8T-t leváltotta a a kétliteres TFSI motor, míg a nagyobb modellbe jött a quattro hajtással párosított 3,2-es. Az új TT ezáltal egy igazán kellemes grand turismós autó lett, de sokaknak hiányzott belőle a plusz sportosság. A 200 lovas TFSI motorral ugyan könnyed volt, de nem brutálisan erős, míg a 250 lovas V6-ossal már nehézkes lett. A Porsche mérnökeinek hála, azért ennek gyönyörű lett a hangja.
Az Audi tehát szükségesnek érezhette, hogy bevessen egy még sportosabb modellt, ez lett a TTS. A kisebb tömeg miatt inkább a 2.0 TFSI motorhoz nyúltak, ami az S3-ban már 265 lóerőre képes volt, itt még megtoldották 7 LE-vel.
A Hot Wheels értelmezésében:
Számomra az új TT egyszerűen gyönyörű, bár nem különösebben kedvelem a márkát, talán azért amit a mostani modellek képviselnek az utcán. De a TT más. Bármikor szívesen utánanézek az utcán ha valahol megjelenik. Ezért is voltam nagyon boldog amikor megláttam, hogy idén bekerül a Speed Machines sorozatba. Akárcsak a Ferrari szériánál, itt is vannak olyan modellek amik ebben a körben debütálnak. Most, hogy újra indul a kisautók szezonja egyre több helyen megjelentek újból a különleges szériák is.


Nem sokkal azután, hogy átvettem ki is bontottam és elkezdtem szemügyre venni. A forma tökéletesen visszaadja az Audi sportosságát és szerencsére a kerekek is elöl-hátul egyforma méretűek. Az orr rész a beltér műanyagából lett kialakítva igen részletesen és mivel speciális sorozatról van szó igen gazdag tamponozást kapott. A rendszám könnyedén leolvasható és a négy karika sincs elcsúszva. A fém részeken sincs elöl semmilyen probléma. Az első fényszóró nincs elcsúszva és alatta a ködlámpa és a körülötte lévő rács is szépen sikerült. A szélvédő füstszínű, így nem olyan könnyű szemügyre venni a belteret. De nem lehetünk különösebben elégedetlenek. Elöl a kagylóülések és szépen kidolgozott műszerfallal találkozhatunk. A hátsó traktus sincs elhanyagolva. A kalaptartón a fejtámla kialakítása is megvan. Elég gyakori hiba és ez itt sem kivétel a telekormány. Szerencsére megpróbálták ellensúlyozni, hogy a középső rész ki lett domborítva.

A másik gyakori HW betegség a tükrök hiánya. Sajnos ez itt sem kivétel, bár engem különösebben nem zavar. Viszont van egy igen fájó pontja a modellnek. Ez nem más mint a hátsó fényszóró tamponozása. A kialakításával nincs is gond csak a méretével. Pont amiért én nagyon szeretem az új TT, hogy nyújtottabbak lettek a fényszórók. Itt meg olyan mintha a régi TT tamponformáját vették volna elő( bár meg sem csinálták a régit).

Ettől a hibától még hátul is egy részletes festést kapunk: rendszám, féklámpa TTs logó és a négy karika. Ettől függetlenül nem bántam meg a vételt, mert a többi részlet azért ellensúlyozza a hibáit. És régebben már én is meg Pittlaren is véleményezte a szériát itt és itt. És nem hiszem, hogy ez lesz az utolsó Speed Mahcines a polcomon....

1 megjegyzés:

  1. Rájen-t szeretném elérni.e-mail cím kellene.
    Előre is köszönöm.
    becike69@citromail.hu

    Üdv.becike

    VálaszTörlés