A Holdenen kívül egy körülbelül egy éve kitalált és Manyvel közösen kidolgozott terv alapján valósult meg. Ez a VW egy szintén siku t181-el együtt érkezett, ami hasonlóan romos állapotban volt, de ezt majd később. A kocsi szó szerint egy roncs volt. A kerekek menthetetlenek és hiányzott a tolóajtó. Az eredetileg rendőr szirénái és antennája is eltűnt az évek során így ezeket pótolni kellett. A kerék nem volt probléma ugyanis sikerült szert tennem pár száz forintért egy Hot Wheels Classics 65-ös mustangra. Így a kerék dolog ki volt pipálva. A legkomolyabb gondot az ajtó jelentette. Fogalmam sem volt, hogy hogyan oldom meg ezt de a szerencse mellém állt. Az egyik Index Fórumos kolléga orvosolta ezt a problémát és amikor megkaptam nem akartam hinni a szememnek.Tökéletesen illeszkedik a helyére és nem mellesleg mozgatható is.-Ő volt az aki az előbb említett t181 szélvédőkeretét is csinálta-. Így a legnagyobb gondot is letudhattam. A kocsi fényezését illetően egy pár szó még. Úgy szeretném hogy hasonlítson az valóságban is létező T2-esek fényezéséhez. Így fölül fehér alul pedig sárga színt kapjon majd. Ezt a hétvégén meg is valósítottam és az eredmény szerintem egész jó lett. Maszkolást nem használtam, inkább csak óvatos ecsetvonásokat. A beltérrel még nem tudom mi lesz, mert alapból elég puritán. Ezt majd ha hazajöttem akkor oldom meg.
Na akkor az eddig elkészült képek:
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEjVQJEsWD03hSOG-Ca0xwk1tXWNYz1PT2uCNRJEH4rSZ44YyHx79Nv7mLWrzhY9UW7C0reYb_tBoRlE32-uatbPUE0Vp-5I3HF4o2XesSTH05G92ye6g4J_glLOqxPPxogSG5_0_rGySks/s400/DSCF6741.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEhbxcuWgOv6SBEAIKKK8BU4Z6yXZ2ZqekLsTHlzLe_O4Qzn4DOOhzGi_mFHs1g6Wxfu0rkAphRRw929yCetVa_1DCBjzRO8X_MxngprB_i3bQUUWEtWqpUa5BRu84mRqkYgSQ72elUgM_8/s400/DSCF6740.jpg)
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEj0KJ3DeylZIBYQDvP-kn0QhzHbLvkjuVNJ-9OL7pJr61rPVAo7z-RO3mhp3zQkCCKXqjqhUsoOjH3J58uXUMyX4TL3Z4gn_FelNQ-Z8IjndWgzHYaNCeDoqX68Ur1GVLBaqtuwJGQks_E/s400/DSCF6750.jpg)
Jó hétvégét!
Szép lesz. A tetőn a lyukakat nem akartad teljesen eltüntetni? Adnék neked hozzá kölcsön üvegszálas pasztát, de gondolom nem akarod az egészet újrafesteni. Az MB T2-es beltere nem lenne jó hozzá?
VálaszTörlésA festés még közel sincs kész.És a lyukak isós hamarosan eltűnnek.Az mb t2 beltere szerintem kicsi...
VálaszTörlés