2010. augusztus 6., péntek

Hot Wheels - Custom 69 Chevy

Ma végre sikerült pár új gépet szerezni köztük egy olyat, amit már régen szerettem volna a polcon látni. Ez nem más mint a hot wheels által megalkotott custom 69 chevy. Az autó beszerzése nem különösebben bonyolult. Több színvariációban megjelent már. A modell 2002-ben jelenik meg Hot Wheels kínálatában. És eddig még nem volt olyan év ahol valamilyen formában nem jelent volna meg. Az enyém a 2006-os Redline szériából származik ami a kerekeken lévő vörös csíkra utal. Számomra ez a legszebb verzió. Nincsen rajta semmilyen fölösleges minta. Egyszerű metál világoszöldet kapott. Az egyetlen minta a jobb hátsó kerék fölött lévő kis égő Redline kerék, ami olyan akár egy kis tetkó. A beltér krómjából van kialakítva a hűtőrács ami a a hatvanas évek végén volt jellemző pl.: a Mercury Cougarnál vagy a Dodge Chargernél. A beltér egész jól kidolgozott bár telekormányt kapott a műszerfalon ki vannak dolgozva az órák és még a magnó sőt valamennyire még a kesztyűtartó is. Érdekes az, hogy a padlózat nem köti össze az üléseket, hanem teljesen jól lehet látni a króm alvázat. Az ülések háta adja a plató utas felőli részét. A szélvédőn még az elhúzható üvegpanelek is ki lettek dolgozva. A plató a keskenyebb rakterű verzióról van megmintázva, így azon valamivel kevesebb dolog fér el, de így szebb lett a hátsó sárvédő.
Ugyanezt a megoldást alkalmazta a 76-os Stepside-on a Macthbox, amit Sam.Joe posztolt ki még régebben. Szerencsére attól függetlenül hogy "custom" a kerekek mérete elöl és hátul is ugyanakkora maradt, aminek külön örülök. Valamint nincs agyonültetve így még hihető az, hogy terepre is kimerészkednek vele. Összességében meg vagyok vele elégedve. Ami talán egy kicsit feldobná a gépet az az oldalsó indexek kifestése, bár ehhez a kevés tamponhoz még illik is.

Hot wheels Custom '69 Chevy...

Bár a képen nem látszik hosszanti irányban bordázott a hűtőrács ...
Elöl-hátul azonos méretű kerekek redline csíkozással...

Semmi fölöslege tampo...
A kis Redline tetkó...

A belteret nem könnyű fotózni, de egész jól látszódik benne a telekormány és a magnó...

3 megjegyzés: