Ez csak egy amolyan mini poszt lesz, hogy valami kitartson addig míg be tudom fejezni véglegesen. Megpróbálom nem a végtelenségi fokozni egy a customot, azért is mert már a következő tervem is megvan.Igazából annyi előnye van ennek hogy egy picit mindig tudok rajta igazítani. Szoktam böngészni még a Lee-s képeket és ennek következményeképpen a következőre jutottam. Még mindig van mit igazgatni rajta. Az egyik lökést az index fórumon kaptam
PeterBlau-tól. Ő is felújít és közös bennünk, hogy mindketten ecsettel. Ő ajánlotta hogy érdemes lenne kifestenem rendesen a belteret nem csak feketére lenyalni. Utánanéztem a interneten és találtam több belteres képet is a kocsiról, ahol jól látszódott hogy világosbarna színű. Szerencsére annyira világos, hogy azzal a festékkel amivel a Chevy sármintáját csináltam tökéletesen élethűen vissza lehet adni a belteret.
Nem úgy akartam megcsinálni hogy az egész ússzon ebben a sárszínben, így a kormányt a padlót és a karfát feketén hagytam. Így egy egész pofás kétszínű belteret kaptam.
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEgycfMD21SCq5lw2stj_dd-BbhNyZkLB1UCUbbNJshTmRjPWdsBqBAHQpCOai_y9QNwtdQecc1TP1gziMKuG08NqFBvyIQ63VWWMUKVz0GILoir7KuJ42GppNvsA7EOI-SJXeFijtfXzZU/s320/DSCF5545.jpg)
A másik apróság az hogy nem csak a szélvédőkeretet, hanem az ajtó keretét is kihúztam ezüsttel, és amennyire tudtam fel is políroztam a szélvédőt. Nagyon nem törtem vele mert úgy is össze fogom "sarazni".
![](https://blogger.googleusercontent.com/img/b/R29vZ2xl/AVvXsEig6Smg2fEhzVtXAv1weB_m4mjW5MiW0QWAqApFQOtuD6V6mRTFYVXipuoqRkZcLb5bxQVHxTTz3iJ9-iteaSRyYW7WiexefZmRZ5RUb7knHWAT2Y-ObCLwgk5PuvzKyVPXZzrU0mCqyBM/s320/DSCF5547.jpg)
Hát ennyi. Ígérem legközelebb már a kész modellel jövök...
Pöpec, már várom a készről a képeket ;-)
VálaszTörlésElméletben jövő hét.
VálaszTörlés