2010. augusztus 14., szombat

Matchbox - Ford F-150 SVT Raptor 2010



A harmadik gép abból a hatból amit még előző szombaton lőttem, és a többiek még nem mutattak be. Ez nem más mint a Ford F-150 Raptor

Egy kis technikai:
A hagyományos F-150 gyártósorán készülő SVT Raptor-t jelenleg még a 320 lóerős, 5.4 literes Triton V8-as, háromszelepes motorral szerelik, de idén tavasztól már rendelhető hozzá a vadonatúj, minden eddiginél erősebb, 6.2 literes, 411 lóerős Boss V8-as motor is, amellyel a piac legerősebb sorozatgyártású pickup-ja lesz. Mark Grueber, a Ford F-150 marketing menedzsere az újdonság bejelentésekor elárulta, hogy az SVT Raptor 6.2 - köszönhetően a motor 588 Nm nyomatékának - 7 másodperc körül gyorsul 100-ra!

Matchbox léptékben.
Idén jelenik meg először a Matchboxnál az Amerikában MB-85 -ként Európában pedig mint MB-54. A kocsi teljesen rendben van, bár terepjáróról lévén szó, megoldhatták volna a rugózást mint például a Jungel Crawlernél. A kerékjárati ív itt is úgy van kialakítva mint az L200 Tritonnál, ami egy nagyon jó megoldás. A platón egy pótkerék van, ami ugyanolyan formájú és méretű mint amit a ragadozó visel. A beltérnél a műszerfal elég kidolgozott a kormány sem telekormány, bár nagyon sokat nem tér el tőle. Így kellett volna megcsinálni az előbb említett L200-at is. A motorházon lévő kopoltyúkat a szélvédő műanyagából képezték ki, ami sokkal jobb mintha a szürke belteret használták volna erre. A fényezés is a bemutató modellére hajaz amit a z oldalán lévő minta csak erősít. A Ford állítása szerint a fekete szín után ez a "tuxedo" narancs szín e a legnépszerűbb a palettán. Amit én hibának vennék, hogy az orra sokkal laposabb, mint az eredeti modellnek, emiatt a részletek elvesznek és nem is annyira agresszív a kinézete. Kapott vonóhorgot is bár nem tudom mennyire lehet majd használt venni, mert elég kicsire sikerült.

Na akkor képekben:





Itt meg egy kis videó a gépről....

3 megjegyzés:

  1. Ezzel nem találkoztam még, de bízom benne, hogy jön valami új csomag a közeli üzletekbe, mert ez nagyon kéne!

    VálaszTörlés
  2. Én a csömöri madarasteszkóban lőttem. Már akkor is csak ez az egy volt..

    VálaszTörlés
  3. Szerencsére egy ilyet nekem is sikerül beszerválnom, bár szerintem a következő, kék verziót is be fogom szerezni.

    VálaszTörlés